A tanítás első része elolvasható itt.

Többször hallhatjuk, hogy itt – ott részt lehet venni „családfa gyógyító misén”. Ez a kifejezés és igyekezet annak felel meg, hogy érdemes foglalkozni a családunk múltjával, mert lehetséges az ősök rossz örökségének hatása alatt élni, amit bibliai alapon nemzedék átoknak is nevezhetünk. De lássuk röviden, mit is takar ez „családfa gyógyítás”, amely elsősorban az úgynevezett karizmatikus megújulásban szerepel.

Katona István atya tett közzé egy írást 2011 -ben erről, és hozzácsatolták azt a miseszöveget, amelybe belé voltak ékelve a liturgikus szövegeken kívüli imák ennek a „gyógyításnak” az érdekében. Ez az István atya – féle bevezető és a közölt „miseszövegek” igen sok kívánnivalót hagy maga után.

Katona atya megvédi a „családfa gyógyító miséket” a második vatikáni zsinatra hivatkozva, mivel hogy „vannak nászmisék, gyászmisék, tehát miért ne lehetnének családfa gyógyító misék is”… Nagy a különbség azonban: az említett szentmisék szövegei a mise liturgikus menetét nem szakítják meg, nem új betét szövegek beiktatásáról van szó, amelyekkel a miséző, vagy a résztvevők tetszés szerint bánnak, mint a családfa-miséknél láthatjuk, hanem a liturgia megfelelő helyén van megfogalmazva a halottért, vagy a házasulókért mondott könyörgés, szöveg. A zsinat óta az előírások arra adtak lehetőséget, hogy egy szentségkiszolgáltatás miatt az evangélium után a misét megszakítva beékeljék egy keresztelés, vagy házasságkötés teljes szertartását, elejétől a végégig; ebben az esetben tehát a szentségkiszolgáltató liturgia mindig teljes egészében zajlik le, nem pedig szétszórtan, megszakítva a szentmise egységét, ahogyan ezt a családfagyógyító misén teszik több imaszöveggel. A családfa miséket liturgia-ellenesen megszakítják a rögtönzött jellegű szövegek, s ezeket semmilyen liturgiában felelős fórum nem hagyta, nem is hagyhatja jóvá, hiszen ezek az önkényes formabontások már tovább folytatják a szentmise stabilitásának feloldását, olyan irányba, amelyet szomorú példaként Németországban lehet látni napjainkban. Ellentmondás van István atya érvelésében, amikor hangsúlyozza a szentmisének a kiemelkedő „hatékonyságát” általában, az elhunytak üdvössége ügyében, mégis szükségesnek látja azt kiegészíteni sosem szerepelt imádság-betétekkel.

E szövegezésében és mindenütt használja a „gyógyítás” szót, amely az elhunytakkal kapcsolatban pontatlan; ők már nem gyógyulnak, hanem üdvözülnek, ahhoz pedig inkább megszabadulnak, gyógyulásról az itt maradottak esetében lehet szó. A tisztitótűz esetében az Egyház eddig mindannyiszor a bűnadósságtól való megszabadulásról beszélt, majd pedig a mennybe eljutásról, amely több mint „gyógyulás”. A „családfa gyógyítás” kifejezésből a gyógyítás fogalma tehát az előbbiek értelmében nem megfelelő, mert nem vonatkoztatható az elhunyt ősökre. Csak nagyon átvitt értelemben, költőien nevezhetjük az üdvösséget gyógyulásnak is, de A leszármazottak esetében pedig, akik ezt „gyógyítást” megcélozzák, szintén nem lehet jól használni a „gyógyulás” szót annak eredeti értelmében, hanem jó esetben az mondható, hogy megszabadulnak az őseik bűnterheitől.

Még alkalmatlanabb a „családfa” emlegetése. Tudomásom szerint a családfa egy elkészített, rögzített adatsor, a családfát konkrétan megrajzolják az elhunytak neveivel, egy gyűjtemény, amit rögzítenek a jelenben, egy család csoportjának elképzelhető, mondhatni virtuális megjelenítése; ilyen értelemben nem ez „gyógyul”, hanem a konkrét személyek! A család tagjai! Az elhunyt konkrét nagyapa jut mennybe a szentmise nyomában, és az élő, konkrét személy, az unoka szabadul meg az ő bűneinek démonaitól, nem pedig valamiféle „vérvonal” ködös fogalma, vagy valamiféle lélektani mező (tudatalatti), amely valahol lebeg az elhunyt és élő emberek között. A „családfa” egy általánosított fogalom, elvonatkoztatás, a meghalt és élő családtagok pedig valóságosak és individuálisak; róluk szól az imádság, és ők imádkoznak. Bárhol lehetne a családfa helyett család szót mondani!

Katona István emlegeti a szentmisét. Nos, pont arról van szó, hogy nem most találják ki egyesek, hogy az ősökkel foglalkozni kell, és meg kell szabadulni a múlt terheitől. Nem kellett mostanában felfedezni. A Kinyilatkoztatásból fakadó gyakorlata lett kezdettől fogva az Egyháznak a megholtakért történő könyörgés és szentmise felajánlás. Tehát MINDEN SZENTMISE, AMIT AZ ELHUNYT CSALÁDTAGOKÉRT felajánlanak a leszármazottak, az az ő mennybejutásuk legbiztosabb kieszközlője; és az az élő utódokat is megszabadítja. Ha úgy tetszik, minden „gyászmise” „családfagyógyító mise”. A szentmiseáldozat a legteljesebb értékű imádság. Teljesen érthető, hogy a protestánsok szentmise nélkül különféle imádságokkal kívánják pótolni a szentmisét. A protestáns eredetű modern karizmatikus megújulás különféle tematikus imádságainak itt is megvan a gyökere. De mi katolikusok ne vitassuk már el évszázadok szentmiséinek értékét, és ne korlátozzuk már saját mai ötleteink formáira a múlt terheitől való eloldódást! Milyen nagyképű igyekezet volna ez, ha nem az Úr Jézus szentmiseáldozatát tesszük az első helyre! Ne higgyük, hogy csak most a huszadik század után fedezi fel a jóakaratú keresztény, hogy őseinek bajaitól hogyan lehet megszabadulni. Az előző évszázadok alatt felajánlott szentmisék ugyanúgy üdvözítő és megszabadító hatásúak voltak a nemzedékek viszonylatában. Természetesen a szentmisék szerepe mellett fontosak az imádságok.  De ahogyan a szentmise-felajánlás megelőzi a rossz örökség ügyében mondott imádságainkat, úgy nekünk, az élőknek a negatív családi múlttól való szabadsága érdekében is mindent megelőz a mi megtérésünk. Ezen múlik a legtöbb, amivel elszakadhatunk az családunk rossz hatásaitól! és ez nincs említve és kihangsúlyozva ezekben az igyekezetekben.

Katona István minden jó törekvése közepette olyan kitételeket közöl, amelyek hibás ismeretből táplálkozva, hibás irányba vezethetik az amúgy is megkísértett mai átlaghitet. Egyáltalán nem érthető, hogy miért szorul rá a katolikus hit C.G. Jung munkásságának használatára, a „kollektív tudattalan” fogalmának használatára? A közzétett „családfa gyógyító mise” egyik imaszövegében is megjelenik a „tudatalattim”… Nekünk katolikus keresztényeknek kell bevett fogalommá nyilvánítani azt, amelyet más híres kutatók, pszichológusok kritizáltak, s élete végén maga Jung ismerte el eme fogalmainak kérdőjelességét? Miért kell szerepelnie egy keresztény imában a „tudatalattimnak”? És C.G. Jung nem szorul rá, hogy egy magyar református lelkipásztor dolgai igazolják őt; mert ez abszurd, noha Katona atya ezt teszi a református pásztor, Gyökössy Endre emlegetésével! Gyökössy tiszteletes nem azért volt jó lelkipásztor, mert a Jung-féle pszichológiát ismerte, hanem mert empatikus, Szentlélektől segített pásztor volt, s hiába sorolta volna őt bárki, mint Katona, Junghoz, NEM ez volt a döntő a munkásságában! Nem én mondom, hanem számos nyugati, amerikai szakember, hogy Jung teljesítménye mennyire megalapozó volt az egész New Age gondolkodás számára. Nélküle még mindig eredeti, biztos, keresztény mederben gondolkodnánk az ember összetettségéről, a világ egészéről, ember és Isten ontológiai különbségéről. Szíveskedjenek elolvasni a könyvemben róla szóló fejezetet. Katona atya hiába adta ki a könyvemet, úgy látszik, nem olvasta ő sem, különben nem nyomtattatott volna ki olyan könyveket is, amelyek tulajdonképpen. ezoterikus meditációkra tanítják a keresztény híveket!

A Hellinger-féle családállításról sem tudta pontosan Katona atya, hogy miben áll… Nagyon káros, hogy párhuzamot állít fel a keresztény családért mondott imádság és a Hellinger-féle módszer között, anélkül, hogy utalna ennek komoly veszélyeire. Annyi igaz, hogy Hellinger, akit a valódi pszichológus szakma sem ismer el valójában, szintén a család múltjával akart foglalkozni, de ezt egyrészt ő is Szondi Lipóttól veszi, viszont egészen más gyakorlatot, olyan csoportdinamikát tett hozzá, amely a pszichodrámából való, és szerepjátékot feltételez, valamint spiritiszta ihletései vannak; tessék, kérem szépen újra, elolvasni a könyvemben róla szóló fejezetet, valamint a honlapomon megtalálható cikkét egy hívő pszichiáternek Hellingerről. Olyat leírni, mint Katona atya, hogy kvázi „ő is rájött erre, csak nem egészen úgy csinálja”, ez botrányos, mert elhiteti, hogy ez a káros módszer párhuzamban áll az elhunytakkal történő bibliai alapú foglalkozással.

Én annyit tartok fontosnak, amennyit a lelkigyakorlataimon gyakorlatilag képviselek. Ez nem áll másból, mint a megbocsátás imája az ősök felé a bűneik miatt, ezek hatásaitól való elhatárolódás, és az ezektől átszármazhatott gonoszlelkek elküldése egyéni/közös imában, valamint a számos szentmise mondatásának feladata az ősökért (egyszerű gyászmise, vagy megemlékező mise), nem pedig egy, többtucat ember őseiért együtt, egyszerre bemutatott mise.

Az egyik befejező imádságban (a „lakóhelyért”) szerepel a mások (elhunytak) helyett való bocsánatkérés az Úrtól, amelynek legfeljebb lélektani szerepe lehet; nem vagyunk a Megváltó szerepében; meghaltak esetében már csak Ő az, Aki nekik bocsánatot kér az Atyától; mi a saját bűneinkért kérhetünk bocsánatot. Ebben az imádságban szokatlan parancs-formulák jelennek meg: „váljon szabaddá ez a föld”…” Jézus Vére űzzön messze… minden ártó hatalmat…” „Jöjjön az Igazság Lelke!” (Helyette kellene: „Jézus, Szent Véreddel űzz el minden…”Jöjj, Igazság Lelke!”) Ezek bizony mágikus ízűek, mert nem a démonnak intézett parancsok, vagy Jézushoz intézett kérések, hanem a dolgokhoz szólnak, immanentizálva, s nem pedig személyesen. Ilyenekkel van telve Robert de Grandis könyve, melyet Katona atya adott ki a Nemzedékek gyógyításáról”.

Nem tartom alkalmasnak ezeket a szövegeket egy újabb a közzétételre, sem arra, hogy megbízható alapokon nyújtsanak segítséget a nemzedéki családi örökség ügyében. Bennük van az a pontatlanság és diffuzitás, valamit enyhe ezoterikus behatás, amely azokat a szerzőket jellemzi, akiknek könyveit ebben a témában a Marana Tha Kiadó kiadta. A szentmise önmagában megálló értéke miatt nincs semmi szükség arra, hogy a szentmisék rendjét feldúsítsuk olyan betétekkel, amiket a liturgikus előírás nem hagyott jóvá.