Az Áldás és átok című hangos tanítás szöveges változata

Kell-e segíteni a szenvedőknek? „Igen!” – válaszolják azok is, akik ezt nemigen teszik. Meg kell-e keresni minden eszközt, amivel a szenvedőt megvigasztalhatom és megsegíthetem? „Igen!” – mondja szinte mindenki. Van-e oka minden szenvedésnek? Igen! – mondja a Biblia. Kell-e tudnunk az okokat, hogy segíthessünk? „Igen!” – vallja az egész európai segítéskultúra.

Van-e a szenvedések okai között ún. „örökölt sors”? vagy: „nemzedéki átok?”

 A Szűzanya június 18-i buzdítása Medugorjéból, a látnok Marija tolmácsolásában így szólt:
„Ma házi feladatot adott nekünk: imádkozzunk minden elhunytunkért és az egész családfánkért. Hogy Urunk megszabadítson minket minden gonosztól – minden gonosztól, amit rokonaink elkövettek. Hogy imádságunkkal, vezeklésünkkel irgalmat kérjünk számukra, hogy kijussanak a tisztítótűzből, és a mennybe jussanak. Végül Szűz Mária a kereszt jelével megáldott mindannyiunkat, majd békében távozott. Később Marija azt mondta: Többet és erősebben kell imádkoznunk családjainkért. Azokért, akik elhunytak, és azokért, akik még élnek.”

1970-ben a Pécsi Tanárképző Főiskolán a pszichológiai tanszék vezetője átadott nekem egy könyvet, amelyet egy híres svájci magyar pszichoanalitikus, Szondi Lipót írt németül. Nagyon tetszettek a gondolatok, és lelkesen fordítottam le egy jó adagot belőle német tudásom hiányosságaival küzdve. Ennek bevezetőjében a híres terapeuta egy ifjúkori emlékét adta át. A történet lényege az volt, hogy fiatal orvosként megtetszett neki egy vonzó, szőke, német orvosnő, majd döbbenten jutott eszébe az, hogy a testvérbátyja jóval azelőtt egy ugyanilyen tulajdonságokkal rendelkező szőke és német nővel kötötte össze az életét, amely kapcsolat aztán nagyon rosszul végződött. Lipót pedig erre leállította a saját történetét, majd rendszeresen figyelni kezdte az emberek párválasztását és egyéb kapcsolati viszonyait, és kutatni kezdte, hogy van-e oka a múltban az ilyen párhuzamoknak. Így alakultak ki sorsanalízis és ösztöndiagnosztika elnevezésű kutatásai és alkalmazott módszerei. A bátyjáétól eltérő döntését Szondi Lipót úgy magyarázta, hogy ő tudatosan kilépett a tudattalan által irányított családi ösztönösség vonalából. Jung alapján Szondi azt vélelmezte, hogy az ember rendre öntudatlan választásoknak engedelmeskedik, melynek folyamatát a kollektív tudattalan irányítja.

Fiatal pap voltam még, amikor sorban, egymás után érkezni kezdtek hozzám családi szenvedéstörténetek, amelyeknél szélesebben is kezdtem vizsgálódni, érdeklődni a bajok okai után. A szenvedők szüleinek, nagyszüleinek és felmenőinek a dolgait kérdeztem, ahogyan a pszichológiai és pszichiáteri vizsgálat is kiterjed a családi előzmények emlékezetére.

(Nem szokásom részletesen mesélni a különféle történeteket, amint ezt az amerikai és egyéb származású igehirdetők teszik a látványos tanúségtétel kedvéért, mégpedig csak azért, mert hazánk egyetlen nagy falu, és mindenki mindenkit ismer.) De elmondhatom, hogy ilyen típusú történetek bontakoztak ki előttem: hitét mélyen gyakorló családban élő egyetemista fiatal előzmények nélkül kerül pszichiátriai kezelések alá öngyilkossági késztetések miatt; semmilyen oka nem látható a betegségnek, semmilyen trauma nincs, viszont fény derül az egyik nagyszülő életvitelszerű komoly okkult aktivitására, aki öngyilkossággal fejezte be életét; szentmisék következtek a nagyszülő mennybejutásáért, valamint az élők érte mondott közös imádságai, amelyekben megbocsátás szerepelt. Rövid időn belül teljes gyógyulás az unokánál, amelyet sok eltelt év is igazolt azóta.

A két év házasság után elvált édesanya pszichotikus betegséggel küzd és óvodáskorú gyermekének hiperaktív tünetei miatt kér segítséget; az ő édesanyjával, a nagymamával találkozva kiderül, hogy ő is pszichiátriai beteg és az egyik látogatásom alkalmából feltárta a családi titkot, miszerint férje nem az édesapja a lányának, ám lánya erről nem tud. Ezután a lánya mondja el a titkát, miszerint a problémás kislánya nem tudja, hogy nem az apja az, akihez kéthetente láthatásra jár. Ugyanaz a bűn volt tehát titkolva mindenfelé, s ugyanazon betegség nyilvánult meg a két nemzedékben. Hasonló struktúrák tárultak fel aztán hosszú pasztorációs évek alatt, mindannyiszor, amikor sikerült mélyebbre ásni a szenvedés mögé.

Nem egyedi az ilyesmi: a házasságon kívül született férfi feleségül veszi azt a nőt, akiről életük végén derül ki, hogy minden ismert felmenője családjában volt egy házasságon kívüli születés; mellette e nemzedékek kísérője volt az alkoholizmus és a tüdőbetegség.

Hogyan történik ez? Mi az oka az ismétlődéseknek? Az eltanulás? Az utánzás? A látható minta? A titkos bűnöknél ez nem áll, nem érvényes. Szondi Lipót szerint az alap a „családi tudattalanban” van. Ezt írta: „Az egyes ember sorsdöntő választásai nem tudatos elhatározások útján születnek. A választások ösztöncselekedetek, amiket a tudattalan ösztönös döntései irányítanak.” Sajnos nála kimondható, hogy az ismeretlent egy újabb megfoghatatlannal magyarázzuk.

Az ő nyomdokain napjaink pszichológiája is felvette ezt a fonalat. 2018-ban jelent meg Orvos-Tóth Noémi figyelemreméltó könyve „Örökölt sors” címmel. Mivel ő is a segítést választotta hivatásul, számos szemléletes történettel mutatja be a szükséges igazságot, amit így foglal össze: „Sorsunkat a maga teljességében csak a családtörténetünk, a transzgenerációs örökségeinek feltárásával érthetjük meg, és így vehetjük saját kezünkbe életünk kormányzását.”

A pszichológus tehát fontosnak tartja a családtörténettel való foglalkozást, mert segíteni kell, és már az okok ismerete is segíthet. Hát még, ha tudatosan dönthetünk a rossz minták ellen – mondja a pszichológus… De jól dönteni családügyben fiatalon kellene s fiatalon nagyon ritkán ismerjük még a családi múltat… És mi van azzal, akinek sosem tárul fel még a közelmúlt sem, halálesetek, vagy az erős titkolózás miatt?

Ahogyan annak idején kezdő pap koromban megtettem, most újra felteszem tehát a kérdést, hogyan megy át a negatívum nemzedékről nemzedékre, mi viszi át, mi okozza egy bűn ismétlődését és egy baj ismétlődését a felmenőktől a leszálló nemzedékben? A nem hívő segítő vagy sorsot mond, vagy ezoterikusan egy megfoghatatlan mezőt emleget, mint Jung és Szondi, vagy újabban a genetika felé sandít segítségért. Egyik sem bizonyított. Jung elismerte élete végén, hogy a szakma mennyire megkritizálta a kollektív tudattalan hipotézisét. Másfelől a bűnök és szerencsétlenségek genetikai öröklődése is csak hipotézis egyelőre a pszichológusok ilyetén kutatási erőfeszítései ellenére.

Az a sorsunk tehát, hogy az öröklődés tehetetlen elviselői vagyunk? És mit szólhatunk ehhez keresztény hitünk alapján?

Megvallom, hogy mint lelkipásztornak, a szenvedések különféle mélységeivel és tömegével való találkozás egyre sürgetőbben várta bennem azokat a válaszokat, és lépéseket, amelyek túl vannak az általános és felszínes paneleken.

Így nagy örömöm volt, hogy a kilencvenes évek elején egy anglikán pásztor végre felhívta a figyelmemet azokra a szentírási üzenetekre, melyek a katolikus pasztorációban és teológiában nem szerepeltek:

„ATYÁINK VÉTKEZTEK ÉS NINCSENEK TÖBBÉ, S MI HORDOZZUK BŰNEIKET.” (Jer 5,7)

„Ne legyenek idegen isteneid én előttem… Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr a te Istened, féltőn-szerető Isten vagyok. Azoknak a vétkét, akik gyűlölnek engem, megbüntetem a fiaikon, unokáikon és dédunokáikon. De irgalmasságot cselekszem ezrediziglen azokkal, a kik engem szeretnek, és az én parancsolatimat megtartják.” (Kiv 20, 4-6)

„Nézzétek, áldást és átkot kínálok fel ma nektek… áldást, ha engedelmeskedtek az Úr a ti Istenetek törvényeinek, és átkot, ha nem engedelmeskedtek az Úr törvényeinek.” (MTörv 11,26 – 27)

MTörv 5,9b: „Az atyák vétkét megtorlom gyűlölőim fiain, sőt fiainak fiain és azok fiain is. ¹⁰De aki szeret és megtartja parancsaimat, annak megmutatom jóságomat az ezredik nemzedékig.”

MTörv 7,9: „Ismerd hát föl, hogy az Úr, a te Istened az igaz Isten, a hűséges Isten, aki szövetségét és szeretetét az ezredik nemzedékig megőrzi azok iránt, akik szeretik és megtartják parancsait…”

MTörv 7,¹³Szeretni fog, megáld és megsokasít. Megáldja méhed gyümölcsét, földed termését, gabonádat, borodat, olajodat, tehened borját, nyájad szaporulatát azon a földön, amelyre megesküdött atyáidnak, hogy neked adja. ¹⁴Minden más nép előtt áldott leszel: nem lesz terméketlen körödben sem férfi, sem nő, sőt még jószág sem. 

Mindennek, ami csak szenvedés, megvan az oka a világban, akkor is, ha nem látjuk. Azon nem sokat vitázhatunk, hogy az ember a bűn miatt került Istentől távoli, kiszolgáltatott, sőt halálos helyzetbe; közben annak a gonosz hatalomnak is az uralma alá került, amelyik a bűnre kísértette. Az utóbbi is hittétel, nemcsak a bukás ténye. (Vö. DS 1511)

Akik nem fogadják el azt, hogy számot kell vetni a nemzedéki átokkal, két dolgot nem vesznek figyelembe:

A)

Nem veszik figyelembe a bűn összetett szerepét és a bűnök többféle működő típusát. A következők a bűn megjelenési és működési formái: Az ősbűn, vagy eredeti bűn; az egyéni bűn; az áteredő bűn; a nemzedéki bűn; az összbűn, és a strukturált bűn, avagy az „evilág bűne”.

Az eredeti, ősbűn után következtek Káinnal kezdve az egyéni bűnök, de az ő egyéni gyilkossága mögött már ott volt az a létállapot, amelyben a szülők bűnétől eredően a megszentelő kegyelem hiánya volt, a bűnre való hajlam volt, és az eredeti természetfeletti ajándékoktól való megfosztottság volt (pl. hogy nem tudjuk teljességében megvalósítani a főparancsot), és áteredő bűnnek nevezzük. Káin egyéni bűne a szülei bűne miatt következett be. És már áteredő bűnnek nevezhetjük, ami alapján az történt. Ugyanakkor, mivel az ősszülők gyermeke követte el, azt is mondhatjuk, hogy itt volt az első családi bűn, az első helyzet, amelyben a szülők bűne miatt bűnözött Káin. Ki mondhatná azt, hogy Káin akkor is bűnözött volna, ha a szülei nem követik el az ősbűnt? Tehát Káin bűne mögött már ott volt a szülői átok, s ez már „nemzedéki átok”.

A teológia azt mondja, hogy minden egyes emberi bűn súlyosbítja azt a helyzetet, amit az áteredő bűn jelent. Alszeghy Zoltán is hangsúlyozza, hogy az áteredő bűnnek van közösségi – történelmi mozzanata. Karl Rahner azt mondja, hogy „az ember szabad döntései konkrét cselekvései révén tárgyiasulnak a világban, és ezek kikerülhetetlenül kiindulópontjai lesznek, anyagává válnak mások döntéseinek”. Nem szükségtelen tehát beszélni, az „evilág bűnéről”, vagyis a strukturált bűnről. (Vö. KEK 408 – 409. Ez az utánzás jegyében, a divat jegyében működik. Az egyik legérthetőbb szomorú példája, hogy immár majdnem mindenütt alkotmányba van iktatva az abortusz joga. A másik megjelenése, amiről beszélni lehet, az az összbűn. Ez pedig a sok egyéni bűn összeadódását, és akár egy adott pillanatban való világméretű hatását jelenti. Ilyen történt, amikor Noé idejében kialakult a bűnözön, amelyből vízözön lett. A Római levél 8. fejezetében olvasunk arról, hogy a maga a teremtett világ is sóhajtozva várja Isten fiainak megnyilvánulását. A bűn tehát sokrétű és sokféle, és nem lehet csupán az egyéni bűnre redukálni az egész kérdéskört. Megfigyeltem az egyéni bűnnek a szinkronhatásait is: ha figyeljük az életet, szomorú történetek tárulnak fel; pl. egy szülő titokban elkövetett házasságtörésének egyidejű hatásáról a gyermeke balesetében. A bűn azonnali hatásait, horizontálisan továbbgyűrűző következményeit bárki megfigyelheti.

Ezért nagyon jól érthető a másodtörvénykönyvbéli (deuteronóniumi) figyelmeztetés arról, hogy a nem Isten akarata szerint élő ember bűnei hatással bírhatnak a leszármazottaira. Ez a jelenség analóg az áteredő bűnnel. Az egyházatyák túlnyomó részben az áteredő bűnnel vesződtek. S miközben annak működését kutatták, nem vették észre, hogy voltaképpen a sokat olvasott deuteronomiumi bűnöröklődés szavai csengtek a fülükben.

B)

A generációs átok problémáját tagadó nézet képviselői nem számolnak az ördög munkálkodásával. Ahhoz, hogy a szenvedéssel foglalkozó csakugyan segíthessen a szenvedőn, ismernie kell a kulcsot, amely a bűnörökséget közvetlen magyarázza. Vagyis azt, hogy mi viszi át a bűnt és hatását a következő nemzedékekre? Nos, ugyanaz, aki az első bűnre is kísértette az ősszülőket.

Mivel jót tesz nekünk, ha elkerüljük a büntető Isten képét, külön tárgyalást igényel az, hogy miért fogalmaznak ezek a felhívások úgy, hogy „megbüntetem fiaikon és azok fiain…”? Mindössze kétszer fordul elő ez ezekben a generációs részletekben, hogy közvetlenül Istentől származik a rossz következmény. Oka abban rejlik ezeknek a fogság utáni időszakban keletkezett ún. deuteronomikus tanításoknak, hogy a fő erőfeszítés akkoriban az egyisten hit megvédésére, sőt, visszaállítására irányult. A fogságban a pogány területen hemzsegtek az istenek és angyalszerű lények a zsidók körül. Ezért a hazatérés után inkább mindent az egyetlen Istenre vezetnek vissza a tanítók és szent írók, csakhogy kiszűrjék a politeizmust, minden másféle szellemi hatalom szereplését. Az áldó és büntető Isten alakja nem volt zavaró a régi kemény patriarchális és hierarchikus közéletben. Így ez a szövegcsoport még nem ábrázolja a személyes kísértőt, aki pl. Jób könyvében már úgy lép fel, mint aki Isten szeretetétől el akar téríteni, s ehhez jogot kap a pusztításra is Jób életének egész területére.

Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a Kivonulás könyvéből és a Másodtörvénykönyvből vett idézeteket látva, hogy a megígért áldások mennyivel meghaladják az átokokat: A szerető Isten hangja milyen túlzásnak tűnő szavakkal akar bíztatni több szövegben is: „ezredíziglen lesz rajtatok az áldás, nemzedékről nemzedékre”! Ebből kivehetjük, hogy Isten figyelmeztetései a parancsai átadása környezetében mennyire bíztatóak, és mennyire szeretetteljesek! Isten szeretetéről szerintem azt tudhatjuk, hogy egyre inkább tud meglepően növekvő mértéket mutatni. Ezért én a jó Istenre jellemzőnek tartom, hogy szeretetének túláradását azok felé, akik viszontszeretik őt, már a mennyei boldogságokat megelőzően, itt meg tudja valósítani, például azzal, hogy övéinek az utódait is megáldja, hiszen az emberek közt fontos örömforrás a gyermekeik öröme. Ki vonhatja kétségbe a jó Isten túláradó jóságának ilyen működését, ha elfogadjuk azt, hogy egy saját életünkben történő imameghallgatás lehetséges?

Az a véleményem, hogy a Kinyilatkoztatás egésze Krisztussal a csúcsán tökéletesen megmagyarázza a rossz, a szenvedés eredetét és mibenlétét, nem hagy üresen helyeket további kérdések számára. A mindenkori szenvedő ember felé csak ezzel a teljes keresztény világképpel, istenképpel és szabadulási lehetőségekkel tudunk szolgálni, csakugyan magyarázatot, reményt adva és gyakorlati lépéseket téve. Ezen belül pedig, tetszik – nem tetszik, fel kell venni a gonoszlelkek tényezőjét és a velük való harcot. Isten nem büntet, hanem megengedi a gonoszléleknek, hogy a bűn büntetését itt a földön (s a kárhozatban) végrehajtsa ott, mindenütt, ahol elfordultak Istentől. Lásd: „…egy gonosz lélek zaklatta Sault, Isten küldte” (1Sám 16,14). Ha nem tudunk teljes magyarázatot adni a rossz és a szenvedés kérdéseire, akkor nem teljes a keresztény hitünk. Ha a szenvedés okai közül modernizmusból kihagyjuk a bukott angyalokat, akkor ezek lesznek a következmények: előbb-utóbb újra a büntető és kegyetlen istenkép lép előtérbe, másoknak inkább a sztoikus belenyugvást és közönyt eredményező világképük lesz, a véletlen, a végzet, a sors fogalmaival, illetve harmadikként a merő pszichologizálás utcájába tévedhetnek be.

A gonoszlélek szerepe összefügg a kísértéssel. Az ősbűnnél is kiemelkedő a szerepe. A bűn tehát a kísértés után történik meg. A kísértés egyértelműen a személyes gonosz hatalom cselekménye a kinyilatkoztatás szerint. Ha az ősbűn személyes megkísértés nyomán történt, akkor ez történik a többi embernél is. A gonosz lélek személyes támadásainál, azaz kísértésénél fokozatokról beszélhetünk, és áttételes működésről, mert szerepelhetnek egy bűnnek a létrejötténél az ember megszokottá vált negatívumai, melyek előző kísértések és bűnök után szinte begyakorolt reakciók, aztán szerepelhetnek adott külső hatások, melyek között általános és folyamatos lehet a struktúrált bűn, mint befolyásolás. Ám igen gyakran a szentek és egyszerű hívők konkrét tapasztalatává válik az ördög jelenléte, nyomása. Sosem tagadhatjuk egyetlen bűn esetében sem a kísértés megelőző szerepét, amint erre az Efezusi levél felhívja a figyelmet: „Nem annyira a vér és test ellen kell küzdenünk, a fejedelemségek és hatalmasságok, a gonosz szellemek ellen.” De nem kell azt hinnünk, hogy a gonoszlelkek olyan könnyűszerrel folytatják láthatatlan támadásaikat egy megkeresztelt ember ellen.

Ha tehetnék, nyomban megölnék az Egyháznak egy tagját; „gyilkos az kezdettől fogva” – mondta a Mester. Valójában nagy védelmünk van a keresztség révén és az angyalok, köztük az őrangyalunk szolgálatával. Többek között az jelenti számukra a lehetőséget, ami valakinél már bűnszokássá lett, illetve a nem üdvözült ősök bűneinek joga az összetartozás alapján. Isten rábízza a szülőkre a tőle kapott gyermekeket, sokféle téren. Valójában a szülőknek – sőt a nagyszülőknek is – az a hivatásuk, hogy Isten szeretetére és a mennyei életre neveljék utódaikat. Azt mondhatjuk, hogy amint a Teremtő a szülők génállományára bízta az éppen életre hívott emberkét testileg, úgy a lelkiélete minőségében is megenged szülői-nagyszülői szerepet: könnyebben lesz az Isten barátjává az újszülött, ha felmenői is az Úréi voltak, azaz nem engedtek a kísértéseknek, s ezzel már az életükben „elgyengültek” azok az ördögök, amelyek esetleg a szépszülőknél még kísértésükkel bűnök mozgatói lehettek. A démon kénytelen a könnyebb utat járni, hiszen egyáltalán nincs szabadjára engedve. Legkönnyebben abban találhat a megkereszteltek között némi működési lehetőséget, hogy a nem egészen Isten akarata szerinti szülői lelkület alatt felnőtt gyermeket megkísértheti; nehezebb lenne a kísértés a gyilkosságra, ha soha ilyen bűn nem történt a felmenőknél, de könnyebbnek tűnik kísérteni a lopásra, ha ez megvan a szülőknél.

Leegyszerűsítve, gyerekesen így mutathatnánk be ezt a helyzetet: Azt mondja az ördög: „ezzel a bűnükkel már beengedtek engem a szülők, itt én bejáratos vagyok, félre minden őrangyalok, nem erősít meg titeket e szülőknek semmilyen erénye ellenem, van itt jogom a lopások miatt ebben a családban, íme, máris ráveszem a gyermeküket a lopásra.” A szülők nagyon sok mindenben szabadok, döntéseik vannak a gyermekük nevelése terén. S ez így van a szellemi síkon is. És sajnos ritkán számolnak a következményekkel.

A lelkipásztori gyakorlatban történő szabadulások jelzik a Bibliában rögzített törvényszerűségeket, és mivel a célirányos imádságok a családi kísértő, a gonoszlélek ellen irányulnak, a bekövetkezett javulások igazolják az eljárást. A valóban megtért családok, a már második nemzedékben átadott életű keresztény családok rendre mentessé válnak a felmenőiknél tapasztalt bajoktól. Hacsak nem válik közülük valaki áldozatlélekké, engesztelő szenvedővé, ahogyan azt Pazzi Szent Mária Magdolnánál, Keresztes Szent Jánosnál, Szent Pio atyánál, Marthe Robinnél, Luisa Piccarretanál, Galgóczy Erzsikénél és sokaknál láthatjuk.

Ezekiel próféta idézi a korabeli nép szólásmondását: „Az apák ették a savanyú szőlőt és a fiak foga vásik el tőle.” Ez is bizonyítja, hogy nemzedéki áldás és átok kinyilatkoztatása közismert és elfogadott volt. De annyira, hogy a nagy próféta már fellépett azzal szemben, hogy egyesek kibújnak bűneik egyéni felelőssége alól az őseikre hivatkozva. Szól az elődökre mutogató vádaskodások és önfelmentés ellen. Fontos figyelnünk rá, mert a családi örökség szerepét tagadók rá is hivatkoznak.  Csakhogy a próféta, amikor felszólal, nem a nemzedéki bűnteher létét tagadja, hanem az önfelmentő visszaélést, az egyéni kibúvókat. És az egyéni szabadságra figyelmeztet. Lássuk a szöveget:

Ezekiel 18,2: „Miért ismételgetitek Izrael földjén ezt a mondást: „Az apák ették a savanyú szőlőt és a fiak foga vásik el tőle.” Amint igaz, hogy élek – mondja az Úr, az Isten –, nem ismételgetitek többé ezt a mondást Izraelben. Nézd, minden élet az enyém: az apa élete éppúgy az enyém, mint a fiú élete. Aki vétkezik, az hal meg! Aki igaz, megtartja a törvényt, s az igazsághoz szabja tetteit, … a törvényeimhez igazodik és hűségesen megtartja parancsaimat, az ilyen ember igaz, és biztosan életben marad – mondja az Úr, az Isten. De ha erőszakos fiút nemz, aki vért ont és vétkes ezek közül (a bűnök közül) valamelyikben – jóllehet maga semmit sem követett el belőlük –, azaz eszik a hegyeken, meggyalázza embertársa feleségét, elnyomja a szegényt és a szűkölködőt, rablást követ el, nem adja vissza a zálogot, tekintetét a bálványokra emeli és iszonyatos dolgot művel, uzsorakamatra kölcsönöz és ráadást fogad el, ez a fiú nem marad életben. Mivel ezeket a szörnyű vétkeket elkövette, meg kell halnia és a vére rajta lesz. Ha ellenben olyan fiút nemz, aki látja apja minden vétkét, látja, de nem követi őket…, ez nem hal meg apja vétkei miatt, hanem biztosan életben marad. Apja meg, mivel erőszakos volt, rabolt, és azt tette népem körében, ami nem helyes, azért gonoszsága miatt meghal. Azt mondjátok: Miért nem viseli a fiú az apja vétkét? Azért, mert a fiú jog és igazság szerint járt el, megtartotta minden törvényemet és követte őket, azért életben marad. Aki vétkezett, az hal meg, a fiú nem viseli apja vétkét, és az apa nem viseli fia vétkét, az igaznak az igazsága, a bűnösnek meg a bűne számít. De ha a bűnös szakít minden bűnével, amelyet elkövetett, megtartja parancsaimat, a törvényhez és az igazsághoz igazodik, életben marad és nem hal meg. Nem emlékezem többé elkövetett gonoszságaira, az igazságért, amelyet tettekre váltott, élni fog. Talán örömöm telik a bűnös halálában – mondja az Úr, az Isten –, s nem azt akarom inkább, hogy letérjen útjáról és éljen?”

Mit mond Ezekiel? Ő nem a nemzedékre leszálló átokról vitázik, hanem azt magyarázza, hogy mitől ítéli meg az egyes embert az Isten? Itt a bűn büntetéséről, illetve a bűntelen áldottságáról van szó. Nem arról, hogy mi előz meg egy bűnt. Arról van szó, hogy nem bújhat ki az ítélet alól, aki bűnei felelősségét az ősei felé tolja. A Másodtörvénykönyv figyelmeztetéseiben pedig a múltbeli családi bűnnek következményeiről van szó, arról, amelyek megjelenhetnek a bűn elkövetőjének utódainál, és befolyásolhatják őket. Egy folyamatról tanít, ami megelőz egy bűnt, nem pedig az egyéni ítéletről. És a deuteronomiumi figyelmeztetés azt is bemutatja, hogy megszűnik a nemzedéki bűnátok, ott, ahol Isten parancsait követik. A nemzedéki teherről szóló tanítás a két út bemutatásával együtt az ember szabadságára figyelmeztet, szabad döntésünk következményeit ecseteli. Ezekiel pedig ugyanezt teszi. Úgy is mondhatta volna, hogy az egyes ember szabadon dönt ama bűn mellett, vagy ellenében, amelyet elődeitől örökölt, és van lehetősége kilépni apja bűne alól. De nem így fogalmazott, mert annyira elterjedhetett a könnyelmű hivatkozás a szólásmondásban rögzített nemzedéki átokra.

A vakon szülött meggyógyításának történetére hasonlóan hivatkoznak egyesek az örökölt nemzedéki terhek tétele ellen. A vakon szülött meggyógyítása alkalmából Jézus csakugyan továbbfejleszti Ezekiel tanítását Isten egyéni bánásmódjáról és arról, hogy Ő, a Megváltó, fölötte áll minden automatizmusnak, előítéletnek, s az életet leegyszerűsítő vallási görcsöknek, amelyekre a korabeli farizeusok vezették a népet. „Ez vétkezett, vagy a szülei?” – szól a körülállók okoskodó és gúnyos kérdése. Az Úr Jézus a következőképpen válaszol: „Sem ez nem vétkezett, sem a szülei, hanem az Isten tetteinek kell rajta nyilvánvalóvá válniuk.” (Jn 9,3)

Oly fontos ez a jézusi tanítás! Ám azt is tudjuk, amikor erre figyelünk, hogy az Úr Jézus hangsúlyozza, hogy Ő nem eltörölni jött a Törvényt és a prófétákat, hanem beteljesíteni. És Ő az egész működése során a bűn negatív szerepét mindig aláhúzza. Ennek az egyedi történetnek az alkalmából az Úr Jézus nem mondja egy szóval se azt, hogy más esetben ne lehetne hatása a családi múlt bűneinek egy leszármazottra. Viszont most fontosabbat mutat fel. Az Úr Jézus e gyógyításában nem csupán irgalmas szeretetét mutatja fel, hanem mindenkivel láttatja, hogy Ő, Jézus Krisztus az Úr minden rossz fölött, mint a vakság és betegség, de a nemzedéki bűnteher, az áteredő bűn, a kényszeres vallási görcsök, a szenvedőkkel való szeretetlenség és szívtelen okoskodás felett egyaránt. Amikor Jézus megszünteti a vakságot, akkor a korabeli zsidóságban már kényszeressé vált vallási alapú viselkedéseket és vélelmeket oldja föl, sőt, egyben azt is meg kívánja értetni a tanítványaival, hogy még a szenvedés sem minden esetben a gonoszság igazolója, hanem Isten uralma megdicsőítésének lehetőségét hordozza magában. A vakon született ember gyógyítástörténete egyben előképe a világosság végső győzelmének, amelynek – mint a nyomorúságból való örökké tartó megszabadítottságnak – minden ember a várományosa. Krisztus király irgalomból fakadó csodái elsősorban azokat az emberi félelmeket kívánják eloszlatni, amely a névtelen, kérlelhetetlen, ismeretlen vaksors sötét folyamatától rettegnek.

„Nem ő vétkezett, sem a szülei”… hanem a megváltás fölébe emelkedik a szenvedésnek! Isten szuverén és dicsőséges szeretete bármilyen kivételt alkothat az ő világának teremtett rendjén belül. Vagyis Isten azért engedte meg ezt a szenvedést a vakon szülöttnek, hogy felmutassa gyógyító jóságát. Sőt, az egyedi történet számomra tartalmaz egy másik fontos tanítást: lehetnek olyan szenvedések az Egyházban, amelyeknek nincsen ismert okuk, sem generációs, sem egyéni életből való, ám velük valakinek alkalma nyílik egyesülni Jézus szenvedéseivel és engesztelő áldozat-lélekké alakul Isten Országáért. Van, aki attól kezdve kezd szenvedni valamitől, amikor átadja az életét Jézusnak a bűnösökért. Találkoztam velük. És azt is tudjuk, hogy az ilyesminek hol a mintája: a szenvedő Jézus, akinek az emberi felmenői negyedíziglen szintén nem voltak vádolhatók bűnről.

Az ember a bűntől megsebzett szabadságával újra és újra dönthet minden kísértésben. A kísértések közül pedig az alapvető a családi kísértő által már jól bejáratott minta. És épp azért hasznos tudni a családi múltról, hogy a szabad döntést az ismeretekkel még könnyebben hozzam meg. Szent Pál szavaival „ne a levegőt öklözzem”, mert tudom, ki ellen kell folytatom a szellemi küzdelmemet.

Ha a Teremtő vérségi összefüggést alkotott ősök és leszármazottak között, ugyanígy fontos az, hogy lelki összefügésben is vannak. Ilyen alapon is megáll az Úr ígéretes szava: „Akinek megbocsáttok a földön, annak meg lesz bocsátva a mennyben is.” A vérszerinti őseimnek megbocsátást mondok és kérek Jézus nevében. És a jó Isten nem lesz irgalmatlanabb nálam feléjük, hanem elengedi tartozásukat. Ezzel harcolhatunk a múlttól való szabadulásért. A legteljesebb imádság persze a szentmise, és ebben van a legteljesebb megbocsátás. Az elhunyt őseinkért felajánlott szentmisék és az imádságaink nyomán az ősök a mennybe jutnak a tisztulás állapotából Isten irgalma jóvoltából. Megbocsátjuk az ismert bűneiket és a feltételezetteket is. Megtagadjuk az felismert ismétlődő családi bűnöket és Jézus Nevében elparancsoljuk a családunk kísértőjét (az öngyilkosság, az alkohol, a paráznaság, a lopás, a zsugoriság, stb. lelkét). Ha a felmenőnk kijutott a tisztítótűzből, a gonoszléleknek már nincs joga és alapja az élő leszármazottakat ugyanazzal kínozni tovább. Miért? Az ördögnek a jó Isten az angyalai szolgálatával mindig csak bizonyos feltételek között engedi a működést. Amíg odaát adóssága van valakinek, addig a vádoló, a gonoszlélek ezt képviselheti, s ennek jegyében cselekedhet a kísértéssel. Zakariás könyvében (Zakariás 3,1-5) Józsue főpap áll az angyalok előtt, mintegy az ítéleten, piszkos ruhában. És ott van a sátán, aki mindenfélével vádolja Józsue főpapot.   De lecserélik róla ezt a piszkos ruhát és Isten angyala leállítja, elparancsolja a sátánt e szavakkal: „Parancsoljon neked az Úr, sátán!”

A családi ellenségnek már nincs fogása a földön élő utódokon, ha bizonyos adósságok megszűntek, és akkor sem, ha a földiek a saját döntéseikkel elfordultak a családi bűntípusoktól, a megtérés és az Istennek történő önátadás útjára léptek. Az ősömnek a mennyei boldogsága tehát lehat az én földi boldogságomra is. Az elkárhozott családtagok nem ’gyógyíthatóak’ s nem is ’szabadíthatóak’. Viszont az élők megszabadulhatnak az ő bűnük okozta következményektől és megkötözöttségektől a megtérésben, az imádságban, a bűneiktől való elhatárolódásban, az önátadásban, szentségi életben.

Hogy határozzuk meg röviden a választ erre problémakörre? Kellene egy definíció a generációs örökségről. Nehéz, mert külön kell meghatározni a generációs átok mibenlétét, és külön kell fogalmazni a generációs áldást.

A Bibliában nemzedéki átoknak nevezett jelenség azt jelenti, hogy az egyéni bűnnek negatív következményei lehetnek az utódok életében. A negatív következmény kétféle módon jelenik meg: az ősök bűneinek ismétlődésében és az ősök szenvedéseinek ismétlődésében. A negatív következményt a nemzedéki démon, a családi kísértő viszi át a következő nemzedékek tagjaira, minimum négy nemzedékig. Nem „sorsot öröklünk” tehát, mint a pszichológus szerint, hanem családi démont.

Jogalapjai: 1) az ősbűn, az áteredő bűn, a strukturált bűn és az összbűn miatt hatalma van az egyes ember fölött, hogy megkísértse; 2) a teremtés a családokat, nemzedékek, közösségeket nem csak fizikailag kapcsolta össze, hanem szellemileg is (felelősségek, függések, összetartozási dinamizmusok működnek, amelyekkel dolgozik a gondviselés, az üdvtörténet, a megváltás is). A múltból érkező kísértés ellenére egy család minden egyes tagja szabad arra, hogy a bűn ellen döntsön, miközben az örökölt démon nyomást gyakorol rá. Nem döntünk tehát „ösztönösen”, mintegy kiszolgáltatottan az ismeretlenül örökölt minta jegyében, mint Szondi Lipót szerint. A családi múltban hatékony gonoszlélek joga és ereje alapvetően megtörhet az aktuális nemzedék tagjainak megtérésén, életszentségén, mert az egyes embernek nem csak bizonyos szabadsága maradt meg a bűn uralma ellenére, hanem rendelkezésére állnak a kegyelmi segítségek is, különösen a keresztény életben.

A múlt feldolgozása közben nem szabad elfelejtkeznünk arról, hogy létezik a generációs áldás is, méghozzá ezredíziglen, azaz, örökké. Itt pedig az áldás Lelke, Szentlélek Isten a főszereplő. Az Isten tetszését szabadon választó ember jó erőfeszítését táplálja és vezeti a Szentlélek Isten. Megerősödik az őrangyalok szolgálata a családtagok körül. Az ilyen családok életének részleteiben megjelennek a szeretet különféle művei, az alázatos, szelíd jézusi lelkület, a tanúságtétel, és adott esetben az anyagiakban való gyarapodás is, ha ez a javukra válik.

Három csoportot különböztetnék meg a generációs bűnörökség kérdésére adott kifogásolható válaszok között:

Vannak azok a törekvések és csoportok, elsősorban protestáns körökből kiindulva, egyes szabadkeresztény, „újkarizmatikus” törekvések, akiknél kifejezett gyakorlat a családi múlt rossz hatásainak feldolgozása, az említett bibliai szövegekre alapozva. Nem mentesek azonban pontatlanságoktól és árnyalatnyi tévedésektől a szolgálataikban és az imáságaikban. Néha önmegvalósító, vulgárpszichológiai, ezoterikus színezetű kifejezések jelennek meg, és sokszor mintha az imádkozó egyén lenne a kulcsszereplő. Pl. Robert de Grandis SSJ könyvében: „Megtöröm azoknak az erőknek az átöröklődését, amelyek elfojtják, elnyomják bennem az életet, amelyek működnek bennem, általam, vagy ellenem.” Ilyen törekvések szövegeiből állt össze hazánkban is a generációs átok ügyében imádkozók egy részének nyelvezete. A leggyakraban családi „gyógyulásról” szólnak ezek a szövegek; egyes hazai alkalmazók is „családfa gyógyításról” beszélnek, és családfa „gyógyító misékről”, holott ilyen esetekben valódi szabadulásról van szó, vagyis a rosszat átörökítő gonoszlélek távozásáról, amely itt is a szabadító Jézus műve, s nem a lendületes imádkozóé. A családfa pedig a papíron rögzített felmenőim térbeli rajzolata, a felmenők összessége, tehát nem ez gyógyul meg, hanem a konkrét élő családtagok lesznek szabaddá, az elhunytak pedig üdvözülnek. Ez a szóhasználat, és az, hogy ezekhez a misékhez különféle imádságokat fűznek, azt a téves szemléletet alakította ki, hogy más szentmisék „nem érnek annyit” ebben az ügyben. A szentmise liturgiája nem szorul rá semmilyen kiegészítésre. Ez a gyakorlat káros szemléletet alakít ki, mert elveszi az egyéb szentmisék értékét egyesek szemében. Holott minden halottakért mondott szentmise az egész család szabadulását szolgálja, mennyben és földön.

A második csoport, akik a keresztény szolgálatokban, a hitéletben, a pasztorális teológiában teljesen mellőzik, tudatlanra veszik ezt a területet.

A harmadikat pedig azok alkotják, akik egyházi oldalról kifejezett éles kritikával illetik ezt a szempontot, amely pedig a pasztoráció, a lelki segítés, az egyéni hitélet és imaélet fontos területe lehetne. A generációs szabadulás ellen szólók néha beszélnek a reinkarnációs elmélet hatásáról. Mi azonban sem írásban, sem szóban nem találkoztunk olyan keresztény véleménnyel, mely szerint a lelkek leszületésének képzete állna az nemzedéki átadódás mögött, hiszen kifejezett bibliai alapjai vannak. A reinkarnációs világnézet nem családon belüli leszületésről beszél, mert egy lélek, nem ismert okokból bárhol leszülethet szerintük. És például egy agresszióban tobzódó nagyapa még élhet, amikor az unokája, aki nagyapát sosem látta, a másik távoli földrészen szintén agresszív életmódot produkál. Élő nagyapa lelke pedig még nem „születhetett bele”. Az állítólagos reinkarnáció jegyében sosem tudjuk meg, hogy egy lélek milyen „bűnök”, helyesebben okok miatt testesül meg újra, valahol, valamilyen más testben. Egy másik téves vonal, hogy ha egyesek a rossz átöröklődése kapcsán a gonoszlélek helyett valamiféle átvivő „energiáról” beszélnek. Ez természetesen nem keresztény szóhasználat, hanem az okkultizmushoz tartozik.

Valaki a következő saját kifejtésével adott nyomatékot a generációs örökség tanításának: „A választott nép szerepe az, hogy Isten mindeneknek szánt áldásának eszköze legyen, Ábrahámtól kezdve, mint egy nép; így megtestesítője és hordozója lett Isten akaratának, ígéreteinek és áldásainak; itt tehát nemzedékekről van szó, nemzedékről nemzedékre árad a tanítás és a lelki javak, s maguk a megmentés művei. „Megáldom a téged áldókat, s megátkozom a téged gyalázókat. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.” (Ter 12,3) A Magnificatban a legékesebben, tömören, de egyértelműen énekel Szűz Mária erről a nemzedéki hatásról, s valójában a Másodtörvénykönyv szavait idézi: „Irgalma nemzedékről nemzedékre az istenfélőkkel marad…” (Lk 1,50) „Gondjába vette gyermekét Izraelt, megemlékezve irgalmasságáról, melyet atyánknak, Ábrahámnak és utódainak megígért.” Izrael utódjaként szerepel az Egyház, s aztán maga az emberiség, amelyre Izraelből, s az új Izraelből, az Egyházból száll át az üdvösség, nemzedékről nemzedékre. A Szűzanya a Magnificat éneklésekor Ábrahám ígéretének beteljesedéséért dicséri Istent az ígéret beteljesedésének, az üdvtörténetnek azon a pontján, amikor Krisztusban az ígéret beteljesedik és megnyílik a választott nép után az egész emberiség számára, a föld minden nemzetsége számára. Tehát ha valaki tudja, hogy ez hogyan ’működik’, akkor Ő az.

És vegyük hozzá az Apostolok Cselekedeteiből Szent Péter pünkösdi szavait (ApCsel 2,38–39): Térjetek meg… „így megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Mert az ígéret nektek és gyermekeiteknek szól, meg azoknak, akik távol vannak, akiket meghív az Úr, a mi Istenünk.” Az üdvígéret és a Szentlélek ajándéka tehát nemzedéki ügy. A szülők megtérése és megkeresztelkedése a gyermekekre száll, az ígéret a gyermekeken is teljesül! Szent Péter pontosan úgy beszél, mint ahogyan a Másodtörvénykönyv áldás-ígéretei.

Az egyéni megszentelődéssel a családok ebbe az univerzális ígéretbe kapcsolódnak bele, ennek az ígéretnek lesznek részeseivé a Szentlélek által. Olyan, mint ahogy van a sok kis patak és a nagy folyó. És miközben a bűnök hatását, azaz átkát a leszálló nemzedék tagjain a gonoszlélek hozza létre, a bűnből megtért és megszentelődő keresztény élet áldását pedig a Szentlélek adja át nemzedékről nemzedékre. Az elsőtől azonban a „mérhetetlen irgalmasságú” Isten (Zsolt 51,3) megszabadít, a másodiknak a hordozói pedig az Ő Országába jutnak, hogy az áldások gyümölcseit örökre élvezzék.