Nincs „taoista kereszténység”, ahogyan nincs sztoikus kereszténység, vagy hegeliánus avagy marxista, netán liberalista kereszténység. Az ilyet állítók hozzászólása azért nem bélyegezhető meg egyéni, vagy netán „ismeretek nélkül” megszólaló véleményként a kérdésben, mert a kereszténység mibenléte meghatározásának „legszakavatottabb” és legautentikusabb forrása szerint, vagyis a Tanítóhivatal véleménye szerint a „tisztánlátáshoz” vezet, ha valaki a hitletétemény „leghivatalosabb” magyarázóinak és védőinek véleményére hivatkozik.

Ehhez még szeretném felhívni a figyelmet a Dominus Jesus kezdetű, valamint a „Jézus Krisztus, az élő víz hordozója” című római dokumentumokra, mert ezek is világossá teszik, hogy észre kell vennünk a szinkretizmus és a (teológiai) pluralizmus divatjának meglétét napjaink kereszténységében. Abban segítenek [ezek a dokumentumok], hogy mind a hétköznapi keresztény hit, mind a teológia elhatárolódjék ezektől.

Ma már nincs „zsidókereszténység” sem. Volt az első kb. 3 században. Vannak kezdettől megtért zsidó emberek, mint ahogy megtért kínaiak is, akik lehettek egykor taoisták. Nem kerülhető meg valóban, hogy a keresztény hit a zsidó hitre épült. Csakhogy a zsidó hit, azaz az Ószövetség, szemben a taoizmussal, a konkrét üdvtörténet és kinyilatkoztatás első felvonása. S ha ma egy bizonyos közösség sajátos liturgiájának formai elemei között megjelenik is egy menóra, vagy egyéb ószövetségi szimbólum, ez nem jelent az ószövetségi hithez való visszatérést, sem pedig „zsidókereszténységet”.

Az első századok zsidókereszténysége ui. részben egy átmeneti állapotot jelentett. Az átmenet lezárulását azonban már az 50-es jeruzsálemi apostoli zsinat, s az 1-2. század fordulóján keletkezett iratok szerzői (Antióchiai Szt.Ignác, Didakhé, Barnabás levél,stb.) is sürgették, az utóbbiak többek közt pl. a sabat elhagyását, a kizárólagos vasárnapi ünneplés kedvéért.

A zsidókereszténység a tanai miatt (pl. a megtestesülés tagadása) már a 2. században is eretnek csoportokat jelentett, a 4. században pedig egyértelműen. (Vö.Klijn-Reinink:Patristic Evidence for Jewish-Christian Sects, 2-73.; Vanyó László:Bevezetés az ókeresztény kor dogmatörténetébe, 264.o.)

Az írás elolvasható itt.